A 20 százalékos tejfölök majdnem felét találta élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból kifogásolhatónak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztje, minden vizsgált termék tejszínből és a tejföl gyártásához szükséges élő tejsavbaktériumokból
A Coca-Cola négy új, diétás kólát mutatott be januárban a nagyközönségnek, aminek köszönhetően az észak-amerikai eladások jelentősen megnőttek a cég első negyedéves jelentése alapján. Ráadásul 2010 óta most először növekedett
Minden eddiginél több, 28 észak- és dél-balatoni pincészet részvételével készült el a régió közösségi bormárkája, a BalatonBor harmadik évjárata.
A bögrés sütik legnagyobb előnye, hogy egyetlen pohárral valamennyi hozzávaló könnyedén, gyorsan és egyszerűen kimérhető. Ha van egy konyhai robotgép is a segítségedre, akkor pedig még egyszerűbb lesz a dolgod!
A négy már sok. Új kutatási eredmények kávéügyben.
Bőséges termésre lehet számítani, és az árak is rendben lesznek.
Az eddig megszokottnál lényegesen korábban rendezik meg idén az Év fagylaltja versenyt, hogy a nyertes ízeket az egész fagyiszezonban élvezhessék a vásárlók.
Kiderült, csak áprilisi tréfa volt a Burger Kinger ikonikus Whopper-szendvicse csokoládés változatának pár nappal ezelőtti bejelentése.