A lecsó meghatározhatatlan étel, amelynek nincs receptje. Van benne paprika, paradicsom, hagyma, meg egy csomó minden más. Nincs más választásunk, így elfogadjuk a váncsai alaptételt, amely szerint a lecsó az, amit a készítője annak szán. A továbbiakban is ezen a vonalon haladunk tovább, amikor megpróbáljuk leírni, receptbe foglalni a lecsót mint konyhai jelenséget.

A zöldségek: karika vagy kocka?

„A hagymát csak karikára, ez nem pörkölt“ - mondják többen is. „Ahogy jön, éles késsel, vékonyra, gyorsan.“ Vagy: „Szigorúan karikára.“ Esetleg: „Az tökmindegy.“ Ez utóbbi a leggyakoribb válasz. A körülöttem élő lecsókészítők számára tehát nem fontos, milyen formára vágjuk a zöldségeket. Más fórumokon éles viták alakultak már ki a kockázott, karikázott vagy csíkozott zöldpaprika kérdésén.

Milyen zsíron indul?

A legtöbben apróra vágott szalonna kiolvasztott zsírjára esküsznek, sőt érdekes, hogy mennyire jól látszanak ezen a kérdésen az egyes korok egészségtrendjeinek hullámai. „A szüleim olajon csinálják, natúrnak és könnyűnek, én viszont csak kolbásszal tudom elképzelni.“ Míg a szüleink reformálták a nagyszülők zsírhasználatát, és olajra váltottak, úgy mi visszatérünk a nagyszülők szokásaihoz. Egy másik barátnőm az időjáráshoz viszonyítja a kérdését: „Ilyen melegben csak olajon, ha viszont kicsit hűvösebb van, szalonnával.“ Van egy szalonnaellenes részleg is: „A lecsó zsírral készül. Utálom a paprika között felbukkanó pörcdarabokat.“

Milyen a zöldségek aránya?

Talán ez az egyetlen pontja a lecsónak, amit többen igyekeznek meghatározni. A váncsai szentírás és a legtöbb szakácskönyv szerint a lecsó alaparányai a következők: Egy rész hagyma, két rész paradicsom, négy rész paprika.